 |
| Dog soldiers című filmből |
Mielőtt belekezdenék a történetembe, el kell magyaráznom hol élek.
Az otthonom a város külterületén helyezkedik el. Hét hektár erdőnk van a házunk mögött, amit mi csak a "nagy vadonnak" hívunk. Ha valaha jártál arra, láthattad, hogy a vadon a szarvasok népszerű lakóhelye, még vaddisznót is láttam csörtetni arra, bár nem gyakran fordult elő.
Egy ideig bajunk volt az orrvadászokkal, az őzek száma miatt. Egyikük felállított egy vadkamerát, mely mozgás érzékelős volt. Egy rozsdás őzet állítottak oda arra a helyre, de olyan rég, hogy már elkezdték benőni a növények. A mi erdőnk mögött egy kukoricaföld volt, az már a szomszédoké, utána újra erdősáv.
Akkoriban 5 vagy 7 csirkém lehetett és építettünk külön ólat, így egy kis tartó csatlakozott a lekerített rész oldalához, amely erős volt és masszív.
Visszatérve, kimentem, hogy kukoricát hozzak a csirkéknek és még azután az őzeknek is kirakjak valamennyit az etetőbe. Amikor kijöttem a házból, láttam hogy egy szarvastehén ül a magas fűben. Azt gondoltam, alszik mert a feje is ernyedt volt és nem mozdult. Kíváncsi vagyok, talán kicsit hibbant is, mert az jutott eszembe odalopózom a szarvashoz és készítek róla egy képet, hogy megmutathassam anyukámnak, ha hazajön a munkából.
Amilyen halkan tudtam, odalopództam az udvaron át, amely elválasztott a szarvastól.
Lopóztam az udvaron, amikor a tűzrakó helynél, - ami nagyjából 3 méterre volt a szarvastól - rájöttem arra, hogy nem alszik. Halott volt.
A legundorítóbb látvány tárult a szemem elé, amit valaha láttam. A belső szervei ahogy voltak, kiszakítva, a test többi része darabokra tépve és vér, vér folyt mindenhol. Úgy tűnt, már egy ideje így lehet, mert szaglott. A vér nagy részben megszáradt, a meleg, állott levegőben keveredett a rothadó hús, a vér, vizelet és ázott kutya szag.
Valami teljesen megrémített ebben a látványban: a rothadó tetem ellenére egyetlen rovar sem volt körülötte, ez nem szokványos dolog egy élő erdőben, csakis akkor, ha valami nagyobb tetem vonzza őket magához. A szomszéd tehene sem adott ki hangot. Úgy tűnt mintha szegény szarvast egyszerűen itt hagyták volna lemészárolva és félig elfogyasztva, ahogy ott maradt.
Letettem a vödröt az ösvényre, gondoltam, anyukámmal később visszajövünk, hogy szegényt állatot eltemessük.
Visszaindultam a házba, néhány lépést tettem, amikor meghallottam azt a mély morgást, amely farkasra emlékeztetett, de mintha egy régi rádión hallanám (sajnálom, ez az egyetelen módja ahogy körül tudom írni).
Józan eszem ellenére, hátranéztem és megpillantottam a legnagyobb farkast, amit valaha láttam. Négy lábon állt, a bundája helyeken fekete volt. A feje, amilyennek várnál egy farkas fejet, de a pofa rész rövidebbnek tűnt és a koponya szélesebbnek. Vicsorgott és így úgy tűnt, mintha hosszabb lenne. A szeme sárga volt, nem a tiszta sárga, mint a virágok sárgája vagy a nap, hanem borostyánszínű, piszkos, mély sárga. A füle olyan hegyes volt mint a Dobermanné, ha felvágják a fülét.
Az mellső lábai hosszúak voltak, olyan izmosak, mintha csak egy testépítő lenne. A "mancsai", ha hívhatom annak őket, hatalmas kezeknek látszottak, hosszú karmokban végződtek.
Felállt, és hallottam a legfélelmetesebb hangot, amit el tudsz képzelni. Ahogy felegyenesedett, lehetett hallani az ízületek hangját, ahogy megreccsennek, mintha egy hangosbeszélőből jött volna. Nem csak a karja, az egész teste olyan volt mint egy szteroidozó body builderé. Nem volt farka, nem láttam, mert egy toronyként magasodott előttem, úgy, hogy jó 10 méterre állt meg.
Akkoriban 175 cm körül lehettem, sehol sem voltam az ő magasságához és termetéhez képest. Olyan nagy volt, hogy a füle hegye majdnem elérte a fiatal cédrus fa tetejét.
Hangosat vonyított, de inkább üvöltés volt.
A pánik félelem és az adrenalin hulláma öntött el, elkezdtem rohanni, ahogy bírtam.
Emlékszem, az udvarunkon átszaladni, óráknak tűnt, pedig nem lehetett több, mint 10 másodperc. Beérve a házba minden ablakot és ajtót bezártam. Ahogy kicsit megnyugodtam, ráeszméltem, ha az a valami be akart volna jönni és megölni engem, akkor megtehette volna. Az amit átéltem, nem egy támadás volt, hanem inkább egy blöff, egy elriasztás.
Szerencsés voltam, hogy meghagyta az életem.
Lassan két éve, hogy ez az eset történt, de még mindig megrémít, ha rágondolok. A szarvas másnapra eltűnt és azóta az este óta nagyon igénybe veszi az idegeimet, ha a környéken tartózkodom. Csakis teljes napfényben merészkedem oda, csakis ha szükséges és sohasem fegyvertelenül.
Sajnos nem mondhatom azt, hogy ez volt az utolsó ilyen eset azután a találkozás után. Annak ellenére, hogy egy hónapig rémálmaim voltak az után a nap után júniusban, nem történt semmi különös, egészen 2 hónappal ezelőttig.
Aznap éjjel fennmaradtam játszani a gépen. Fura zajokat hallottam, valami mozgott a verandánál, ami bekapcsolta a világítást, így még láttam valaminek az alakját eltűnni a házunk végében.
A másik eset azoknak a ritka alkalmak egyikén történt, amikor az erdőbe visszamerészkedtem, elsőnek a találkozás óta. Segítettem az anyukámnak az aljnövényzetet ritkítani a közelgő vadászathoz.
Fogtam a gépet és az ösvényen sétáltam, amikor valami kétlábú teremtmény lépteit hallottam meg. Amikor megálltam hallgatózni az is megállt, tettem néhány lépést, ő is.
Úgy rohantam haza az erdőből, hogy azóta sem tértem vissza.
Megkérdeztem a dédnagymamámat a teremtményről, amit az erdőben láttam. Elmesélte, hogy van valami hasonló lény az indián hagyományban, amit farkas fejű embernek hívnak. A Kansa törzset követte és olyan gyerekeket kapott el, akik túl messzire kóboroltak el a tábortól.
Később, a történelem tanárom megemlítette, hogy a házunk törzsi temetkezési helyre épült, azóta úgy gondolom ennek is köze lehet a jelenlétéhez. Előtte nem hallottam a farkas fejű emberről, ő említette meg. Amikor láttam, hogy vannak szemtanukkal készített beszámolók amelyek igaznak bizonyultak, sokkal jobban érzem magam, hogy elmondhattam az enyémet.
Megpróbáltam elmondani az embereknek korábban, de mindenki azt mondta, hogy hülye vagyok, megőrültem vagy szimplán hazudok.
Forrás: dogmanencounters.com
Megjegyzések
Megjegyzés küldése