Hétfő éjjel láttam valamit, amitől még mindig rámjön a remegés. Mindig imádtam a természetet...szeretem az erdőket, szeretek túrázni, horgászni, kempingezni.
A kedvenc témám a mikológia, gombákat keresek, gyűjtök és kategorizálok, ha lehetőségem adódik.
Az év e időszakához képest az idő csodálatos volt hétfőn, még estébe nyúlóan is.
Úgy döntöttem, hogy bepakolom a horgászfelszerelést, egy régi vonathídhoz mentem a Mahoning folyón, Niles közelében. A kocsimmal úgy 2 km-nyire parkoltam a hídtól, az ösvényen haladva új horgászhelyeket akartam felfedezni, amíg elérem a bejáratott helyem. Mire elérem a hidat, addira eléggé besötétedett.
Fejlámpa volt rajtam akkor, így nem függtem az ottani fényforrásoktól.
Úgy 15 perce lehettem ott, amikor hirtelen rámtört egy megmagyarázhatatlan rettegés, félelemérzet. Bekapcsoltam a fejlámpám és a folyó felé fordultam, hogy végigpásztázzam a partot. Egy platánfa mögött megláttam egy hatalmas állatot, mintha guggolna, vagy térdelne mellette.
Teljesen lefagytam, tudom, hogy látok valamit, de az agyam nem tudta hova besorolni mi lehet.
Hogy mit néztem, arról fogalmam sem volt.
Valami ilyesmi volt az agyamban: "Egy állatnak nem így kellene kinéznie."
Ahogy erre gondoltam, mintha ez a lény olvasna bennem, két lábra állt, hogy tökéletesen láthatóvá vált, félreérthetetlen módon.
Ezt a rezgést, gondolatot éreztem rajta: " Igen, most már jól látsz engem, igazi vagyok, létezem... Na ehhez mit szólsz?"
Ahogy ez megtörtént, összegörnyedt és eltűnt a bokrok között. Olyan gyorsan, mint a villám.
Amennyire az ösvények engedték rohantam vissza a kocsimhoz. Rohantam és rohantam megállás nélkül. Mire elértem az autót, nem kaptam levegőt. A lábaim felmondták a szolgálatot. Hánytam a fáradtságtól és a sokktól és valahol a találkozás és a menekülés közben összepisiltem magam.
Most péntek hajnal van, a héten összesen aludtam 6-7 órát. Folyamatosan keresek a youtube-on, minden anyagot megnézek, meghallgatok, elolvasok a témában. Elég gyakorinak számítanak ezek a találkozások.
Hallottam már a "Dogman" létezéséről, de sohasem vettem komolyan.
Azelőtt az éjszaka előtt mindig olyan kép élt bennem a kutyaemberről, hogy egy kis ijedős, sakálszerű figura.
Annyira szeretem az erdőt, a természetet. Az erdő számomra egy biztonsági zóna, ahol kikapcsolhatok, ahol feltöltődöm. Nincsenek számlák, stressz, kapcsolati krízis... Ha bajom volt, mindig elmentem gyűjtögetni, horgászni, túrázni és majdnem teljesen jobban éreztem magam.
Most úgy érzem, hogy kirúgtak a második otthonomból.
Az egyetlen dolog, amire folyamatosan gondolok: ezeknek a lényeknek nem kellene létezniük. Egy megfélemlített kisgyereknek érzem magam, aki szemtől szembe került a szörnnyel a szekrényből.
Tudod, az a szörny, akiről a szüleid azt mondták, vagyis biztosítottak róla, hogy nem nem létezik és nem bánthat téged. Az embereknek félnie kellene ezektől a dolgoktól. Olyan igaziak, amennyire veszélyesek.
Visszagondolva a lény kinézetére, a felépítésére: tökélyre kifejlesztett gyilkológép. Ahogy a végtagjai kinéztek, tökéletesen négy és 2 lábon való futásra, sétára kifejlesztve. Olyan csendesek voltak a mozdulatai.
Nem úgy mint a filmekben, amikor a szörny megjelenik, törnek az ágak, acsarog és morog. Ezek a lények az álcázás mesterei, tökéletesen használják ki a sötétséget. Nem éreztem a szagát, mert hátszélben voltam, ő biztos érezte az enyém.
A találkozás alatt végig a levegőbe szimatolt. Ez a tapasztalat nagy lyukat ütött bennem. Nem tudok enni, nem tudok 20 percnél többet aludni, mert amikor lehunyom a szemem látom. Próbálok nem félelemben élni, próbálom elfogadni amit láttam és ami történt.
https://dogmanencounters.com/trumbull-county-oh-encounter/
A kedvenc témám a mikológia, gombákat keresek, gyűjtök és kategorizálok, ha lehetőségem adódik.
Az év e időszakához képest az idő csodálatos volt hétfőn, még estébe nyúlóan is.
Úgy döntöttem, hogy bepakolom a horgászfelszerelést, egy régi vonathídhoz mentem a Mahoning folyón, Niles közelében. A kocsimmal úgy 2 km-nyire parkoltam a hídtól, az ösvényen haladva új horgászhelyeket akartam felfedezni, amíg elérem a bejáratott helyem. Mire elérem a hidat, addira eléggé besötétedett.
Fejlámpa volt rajtam akkor, így nem függtem az ottani fényforrásoktól.
Úgy 15 perce lehettem ott, amikor hirtelen rámtört egy megmagyarázhatatlan rettegés, félelemérzet. Bekapcsoltam a fejlámpám és a folyó felé fordultam, hogy végigpásztázzam a partot. Egy platánfa mögött megláttam egy hatalmas állatot, mintha guggolna, vagy térdelne mellette.
Teljesen lefagytam, tudom, hogy látok valamit, de az agyam nem tudta hova besorolni mi lehet.
Hogy mit néztem, arról fogalmam sem volt.
Valami ilyesmi volt az agyamban: "Egy állatnak nem így kellene kinéznie."
Ahogy erre gondoltam, mintha ez a lény olvasna bennem, két lábra állt, hogy tökéletesen láthatóvá vált, félreérthetetlen módon.
Ezt a rezgést, gondolatot éreztem rajta: " Igen, most már jól látsz engem, igazi vagyok, létezem... Na ehhez mit szólsz?"
Ahogy ez megtörtént, összegörnyedt és eltűnt a bokrok között. Olyan gyorsan, mint a villám.
Amennyire az ösvények engedték rohantam vissza a kocsimhoz. Rohantam és rohantam megállás nélkül. Mire elértem az autót, nem kaptam levegőt. A lábaim felmondták a szolgálatot. Hánytam a fáradtságtól és a sokktól és valahol a találkozás és a menekülés közben összepisiltem magam.
Most péntek hajnal van, a héten összesen aludtam 6-7 órát. Folyamatosan keresek a youtube-on, minden anyagot megnézek, meghallgatok, elolvasok a témában. Elég gyakorinak számítanak ezek a találkozások.
Hallottam már a "Dogman" létezéséről, de sohasem vettem komolyan.
Azelőtt az éjszaka előtt mindig olyan kép élt bennem a kutyaemberről, hogy egy kis ijedős, sakálszerű figura.
Annyira szeretem az erdőt, a természetet. Az erdő számomra egy biztonsági zóna, ahol kikapcsolhatok, ahol feltöltődöm. Nincsenek számlák, stressz, kapcsolati krízis... Ha bajom volt, mindig elmentem gyűjtögetni, horgászni, túrázni és majdnem teljesen jobban éreztem magam.
Most úgy érzem, hogy kirúgtak a második otthonomból.
Az egyetlen dolog, amire folyamatosan gondolok: ezeknek a lényeknek nem kellene létezniük. Egy megfélemlített kisgyereknek érzem magam, aki szemtől szembe került a szörnnyel a szekrényből.
Tudod, az a szörny, akiről a szüleid azt mondták, vagyis biztosítottak róla, hogy nem nem létezik és nem bánthat téged. Az embereknek félnie kellene ezektől a dolgoktól. Olyan igaziak, amennyire veszélyesek.
Visszagondolva a lény kinézetére, a felépítésére: tökélyre kifejlesztett gyilkológép. Ahogy a végtagjai kinéztek, tökéletesen négy és 2 lábon való futásra, sétára kifejlesztve. Olyan csendesek voltak a mozdulatai.
Nem úgy mint a filmekben, amikor a szörny megjelenik, törnek az ágak, acsarog és morog. Ezek a lények az álcázás mesterei, tökéletesen használják ki a sötétséget. Nem éreztem a szagát, mert hátszélben voltam, ő biztos érezte az enyém.
A találkozás alatt végig a levegőbe szimatolt. Ez a tapasztalat nagy lyukat ütött bennem. Nem tudok enni, nem tudok 20 percnél többet aludni, mert amikor lehunyom a szemem látom. Próbálok nem félelemben élni, próbálom elfogadni amit láttam és ami történt.
https://dogmanencounters.com/trumbull-county-oh-encounter/
Megjegyzések
Megjegyzés küldése