A szüleimnél tett látogatás után, pár perccel naplementét követően értünk haza. Vidéken lakunk, de lőtávolságban vannak szomszédaink, szóval nem vagyunk egyedül. 33 hold földünk van, lombhullató erdőkkel, mezőkkel, csalitossal, legfőképp vadrózsával benőve.
A két kisgyermekem volt velem (2 éves és 11 hónapos) akkor a Jeep-ben, amikor ráfordultam a kocsibeállóra aznap este. A férjem későig dolgozott, ügyelt a korházban. Majdnem teljesen besötétedett, mire hazaértünk. Amint kiszálltam a autóból, megrémültem. Valami más volt akkor. Sok béka és tücsök van arrafele és azok elég nagy zajt csinálnak, a madarak is csiripelnek még jóval sötétedés után. Akkor semmit sem hallottam. Meleg esténk volt akkor a békébnak teljes kórukban kellett volna kuruttyolni.
Talán emiatt a kellemetlen érzés miatt, sietősre fogtam a tempót, hogy bevigyem a gyerekeket a házba. Valami miatt nem akartam a kisfiam kint hagyni a kocsiban egyedül, még ha egy percre is. Általában pedig így szoktam tenni. Ő és a nagylányom akkor már aludtak, egyszerre nehezek lettek volna. Akkor este mindkettőt felkaptam, egyet-egyet a kezembe, miután megtaláltam a kulcsaimat, elindultam velük.
Ahogy a verandára értem a kislányom letettem a lábam elé, hogy kinyithassam az ajtót. Amikor visszafordultam a dolgomhoz, megtörtént. Valahonnan balról jött egy hang, ami bevésődött a memóriámba.
Lassú és alacsony frekvencián kezdődött, majd hangosabbá váló morgás volt. Mélytónusú torokhang volt, mérges és negatív színezetű. Semmihez sem hasonlított, amit valaha hallottam, eredetét tekintve farkasszerű, mondhatom azután, hogy egy órát töltöttem azzal, hogy morgásokat vetettem össze ezek után. A morgás folytatódott nagyjából 10 másodpercig. Rettegtem, matattam, szerencsétlenkedtem a kulcsaimmal. Úgy éreztem maam, mint egy 80-as évekbeli horrorfilmben. Azt hittem, hogy ott fogok meghalni. Azt gondoltam, hogy a dolog, ami ezt a hangot adja lecsap rám és a gyerekeimre és ott helyben felfal.
Bár balról hallottam a hangot, annyira féltam, hogy nem mertem arra nézni. Olyan közelinek hangzott, mintha velem egy magasról jött volna, vagy még magasabbról. A veranda az ajtónktól 1,5 méterig nyúlt ki, ott volt 30 méternyi tisztás, egy udvar, azután kezdődött az erdő, azzal szemben egy mező félméteres fűvel.
A verandán állva a fejem magassága azzal együtt nagyjából 270 cm. Nos, a ház sarkánál állt.
A félelmem azt hittem nem lehet fokozni, egész addig, amig meg nem szólalt. A morgás nem szünt meg, hanem hangokká lágyult, mély, mogorva beszéddé, durva módon kiejtve a szavakat.
Amit hallottam, a mai napig tisztán emlékszem: "Nem juthatsz be." Az egyetlen szó amiben nem voltam biztos az a You, akkor még inkább volt morgás, mint beszédszerű.
Ekkor a hisztérikus állapotomban elejtettem a kulcsokat. Végül épp a jót ragadtam meg, egyből kinyitotta az ajtót és bementem. A lányomat sajnálatos módon át kellett rúgnom az ajtón. Végső soron elhanyagolható áldozat volt az életéért cserébe. Becsaptam az ajtót és bezártam.
Semmi gyanúsat nem hallottam azon az éjszakán. Felhívtam a férjem, hogy elmeséljem neki mi történt. Nos, végülis nem láttam mi terrorizált minket, mert nem láthattam.
A hangja nem volt emberi, annyira erőteljes volt. Természetellenesnek tűnt az a hangos morgás. A körülvevő csend és a magassága vezetett erre a következtetésre.
Egy éve éltünk ott, minden normálisnak tűnt egészen addig a hétig. A macskánk, aki benti cica véletlenül kiszökött és nyom nélkül eltűnt. Előtte kivittük az udvarra, csak állt ott, amíg vissza nem vittük a házba, nem a kalandor fajta.
Akkor kedden éjjel mondta a férjem, hogy olyan nagy csend van éjjel, hogy nyugtalanítja. Azt mondta sohasem tapasztalt ilyesmit, olyan kísérteties. Szerdán kiment a környező erdőkbe a kutyánkkal, hogy megkeresse a macskánkat. Azt mondta, a kutya behúzta a farkát és megfordult, nem akart tovább menni. A kutyám és a férjem sem szokta magát nyugtalanul érezni az erdőben, mindketten imádják a kószálást vidéken, kényelmesen érzik magukat a természetben.
Csütörtök alkonyatkor kivitte a kutyánkat a hátsó mezőre, ott látta, hogy valami letaposta a cserjést és végigcsörtetett az erdőben, valahol a közelében lehet. Általában van nála fegyver, amikor kint van és nem fél semmitől. De akkor sarkon fordult és futott hazáig.
Ha megállt néhány másodpercre, hogy hallgatózzon, ami üldözte, az is megállt. Nem tudta mi lehetett ez a nagy vad, de érezte, hogy nem akar vele találkozni. Még maga is meglepődött rajta, hogy egy ismeretlen hang elől elfutott. A következő estén történt az én találkozásom.
Miután ezeket az eseményeket átbeszéltük a férjemmel biztosak voltunk benne, hogy a környékünkön a kutyaember van. A férjem, - aki ilyen esetekről szóló rádióműsort szokott hallgatni - aggódott amiatt, hogy a lény nehogy a gyerekeinkre fenje a fogát. Úgy tűnt neki a beszámolók alapján, hogy a kutyaember gyerekeket ragad el, megfigyelés és terv alapján. Arra a következtetésre jutott, hogy ebben a körzetben is hasonló a szándéka.
Amikor aznap este hazaértünk várt ránk, arra várt, hogy szokásomhoz híven egy egyik gyereket a kocsiban hagyjam, amíg a másikat beviszem.
A fő ok, hogy ezt a beszámolót leírtam, az az egyedi tényező, hogy nekem megszólalt. Nemcsak a szavai, hanem a zavaró és negatív érzés miatt. Éeztette vele, hogy egy semmi vagyok, egy gyenge préda, csak egy vacsora a sok közül. Mintha azt mondta volna: "Ha ha! Az enyém vagy!"
Nehéz megmagyarázni, jobb kifejezés hiányában ezt tudom mondani, hogy jót mulatott rajtam, kegyetlen módon szórakoztatta a félelmem.
A belső ösztönöm mentette meg az egyik gyerekem életét, ezért nem lehetek elég hálás, hogy összegyűjtitek és kezelitek ezeket a történeteket.
https://dogmanencounters.com/broome-county-ny-encounter/
Megjegyzések
Megjegyzés küldése