A találkozásom néhány éve történt Dél Jefferson egyházkerületben, Luisianában. Itt nálunk így nevezik a megyéket, ha véletlenül még nem találkoztál ezzel.
Őzre vagy vaddisznóra vadásztam akkor éjjel a árvízi gát rendszeren, amely azért épült, hogy védje a város a hurrikán okozta árvíz ellen. Ahogy a gáton sétáltam, közte és a lakott terület között bozótos, erdős sáv helyezkedett el, úgy 90 méter szélességben.
Tőlem balra természetesen kialakult töltés, amely egy lápos, mocsaras területben végződött.
Ahogy a tölgyfás rész felé fordultam, morgást hallottam. Azt gondoltam, hogy sakál vagy kutya, ezért lassítottam a lépteim. Aztán hallottam a bokrokat, majd a fiatal fákat megremegni, megint morgás.
A zseblámpám fényét arra irányítottam és akkor láttam meg a szemeit, sárgás, borostyánszínűek voltak. Ami meglepett, a tény, hogy a bokrok magassága átlagban 180 cm volt, viszont a szemek e felett voltak! Amikor ezt felfogtam, lassan hátrálni kezdtem, a fényt azon az állaton tartva.
Vissza akartam sétálni a kocsimhoz, amely bő 1 kmnyire parkolt onnan, az a valami kijött az erdőből. Újra odavilágítottam, már 10 méternyire állt tőlem.
Mindent láttam!
A testét barnás fekete szőr fedte. A legsűrűbb a háta felső részén, a fejét, a mellkasán és a nyakán volt. Úgy nézett ki mint az oroszlán sörénye, de színben nem tért el. Hegyes füle volt, pici bolytokkal a végein, ami még hosszabbá tette. 2 lábon állt, de azok furák voltak, hátrafele álltak. Igazán hosszú karjai voltak, hosszabbak mint a lábai.
A kezei mintha az ember és a medve keveréke lett volna, mint egy hatalmas mosómedve mellső lábai lettek volna. Mancsai voltak, de voltak ujjai is. Csak így tudom elfogadhatóan körbeírni.
Ha láttad az Üvöltés (The Howling, 1981) című filmet, akkor el tudod képzelni mit láttam. Akárki is csinálta azt a filmet, valamit tudott, amit más nem.
De mindegy is, ekkor teljesen megijedtem, a fegyveremen kioldottam a ravaszt. Egy Román AK-val vadászom, magam csináltam. Nem volt teljesen legális, direkt vaddisznók elejtésére készült, egy lövés és kiterültek tőle.
Ahogy a lény meghallotta, a ravasz kattanását morgott és tett felém néhány lépést. A mellkasára céloztam és elsütöttem a fegyvert. Tudtam, hogy talált, mert tett egy lépést hátrafele.
Ahogy megtántorodott, elfutottam a kocsim fele. Ekkor olyan hangos morgást és vonyítást hallottam, amit előtte még sohasem.
Vadászva, halászva nőttem fel, azt hittem mindent ismerek az erdőben, de mást nem hallottam ami ezt a hangot adta volna ki.
Ahogy visszarohantam, követett, de tartotta a távolságot. Ahogy közeledtem a kivilágított, lakott területhez, ahol parkoltam (városi könyvtár, iskola stb.) abbahagyta az üldözést.
Találni akartam valakit, akinek volt hasonló élménye a környéken, de csak régi mendemondákat találtam a Rougarou nevű lényről.
Elmeséltem nagyapámnak mi történt velem, de úgy mondtam, hogy egy barátommal történt. Azt mondtam, hogy őrültségnek tűnik számomra is. Azt mesélte, mikor 17 volt, azonos környéken, szintén vadászat közben hallott egy vonyítást, amit nem tudott azonosítani. Azt mondta, akkor valami követte őt egész hazáig. Nem látta mi volt, csak a bokrok és a mocsár hangjaiból tudta, hogy nincs egyedül.
A találkozás megváltoztatta az életem. A gondolkodásom a valóságról sohasem lesz a régi. Még most sem tettem túl magam azon az estén. Néhány nap múlva visszamentem és találtam 2 nagy kutyaláb nyomot, olyan nagyot mint a kézfejem.
https://dogmanencounters.com/jefferson-parish-la-encounter/
Megjegyzések
Megjegyzés küldése