Rendben, elmesélem. Nagy bátorság a részemről, mert olyan sokan kinevettek már emiatt.
A nagyapámnak volt egy kunyhója. Nem mondok közelebbi támpontot, mert nem szeretném, ha akárki másnak bántódása esne. A papa háza nekem a nagy családi összejöveteleket jelentette a nyári szünetekben, vagy olyan vacsorákat, ahol mindannyian ott lehetünk.
Ezt a hagyományt egyik napról a másikra megszüntette. Senkinek sem engedte, hogy oda menjen, kivéve őt. Mi persze vártuk, hogy meghívjon és jó érezzük magunkat mint régen.
Évekkel később kérdeztem tőle, hogy miért tette. Sohasem válaszolt, viszont rám hagyta, mikor meghalt.
Megörököltem a házát, nagyon boldog voltam. De nem sokkal azután rájöttem miért nem engedett oda senkit.
Egyszer amikor ott voltam, este sétálni mentem a vadcsapásokon, amik mindenhol ott voltak. Úgy ismerem ezt az erdőt, mint a saját otthonom, sohasem volt okom félni itt. Az egyik ilyen sétám alkalmával találkoztam azzal a lénnyel, amit az emberek úgy hívnak: "Kutyaember".
Sétáltam, ahogy addig bármikor. Semmi különös.
Az egyik csapásnál észrevettem egy kis kitérőt, tőlem 2 méternyire. Láttam hogy valami fészke van ott, szarvasra gondoltam. Odasétáltam és észrevettem, hogy akármi csinálta azt a vackot, hatalmas állat.
A fák szintjénél alacsonyabb részen volt ez az egész, mintha csapdába kerültem volna.
A karomon libabőröztem és a néma csend egészen a belsőmig hatolt, ahogy rájöttem, hogy valamik figyelnek, körben a csapda körül. Estére szoktam magammal vinni lámpát és nálam volt a fegyverem.
Utóbbit készenlétben tartottam. Ezen a ponton igazán féltettem az életem. Ekkor tőlem kb. 8 méternyire elkezdett baljósan morogni. Összepisiltem magam, annyira rémisztő volt. Nem rohantam el, mert nem akartam ingerelni őket a meneküléssel. Megfordultam és lassan elindultam a csapás felé, amikor 5 percnyire voltam a ház hátsó ajtajától, a lény olyat vonyított, hogy a testemben éreztem a hang erejét.
Na ekkor kezdtem el rohanni! Amint elindultam, a lények üldöztek. Amíg én 5-öt léptem, ők 1-et. Ilyen gyors a kutyaember! Halottam ahogy körülöttem törnek a fák ágai, éreztem ahogy utánam rohannak. Épp elértem a házat, becsaptam az ajtót, amit lehetett lakatoltam, zártam. Bekapcsoltam a lámpám és az erdő felé irányítottam. 3 szempár figyelt, élénk sárga írisszel és nagy sötét pupillával. Úgy éreztem akkor, ezek olvasni tudnak a gondolataimban, persze nem tudom.
A lényeg hogy élek, de azóta is sokszor hallottam őket. Nem sétálok éjjel az erdőben azóta.
Ezt a hagyományt egyik napról a másikra megszüntette. Senkinek sem engedte, hogy oda menjen, kivéve őt. Mi persze vártuk, hogy meghívjon és jó érezzük magunkat mint régen.
Évekkel később kérdeztem tőle, hogy miért tette. Sohasem válaszolt, viszont rám hagyta, mikor meghalt.
Megörököltem a házát, nagyon boldog voltam. De nem sokkal azután rájöttem miért nem engedett oda senkit.
Egyszer amikor ott voltam, este sétálni mentem a vadcsapásokon, amik mindenhol ott voltak. Úgy ismerem ezt az erdőt, mint a saját otthonom, sohasem volt okom félni itt. Az egyik ilyen sétám alkalmával találkoztam azzal a lénnyel, amit az emberek úgy hívnak: "Kutyaember".
Sétáltam, ahogy addig bármikor. Semmi különös.
Az egyik csapásnál észrevettem egy kis kitérőt, tőlem 2 méternyire. Láttam hogy valami fészke van ott, szarvasra gondoltam. Odasétáltam és észrevettem, hogy akármi csinálta azt a vackot, hatalmas állat.
A fák szintjénél alacsonyabb részen volt ez az egész, mintha csapdába kerültem volna.
A karomon libabőröztem és a néma csend egészen a belsőmig hatolt, ahogy rájöttem, hogy valamik figyelnek, körben a csapda körül. Estére szoktam magammal vinni lámpát és nálam volt a fegyverem.
Utóbbit készenlétben tartottam. Ezen a ponton igazán féltettem az életem. Ekkor tőlem kb. 8 méternyire elkezdett baljósan morogni. Összepisiltem magam, annyira rémisztő volt. Nem rohantam el, mert nem akartam ingerelni őket a meneküléssel. Megfordultam és lassan elindultam a csapás felé, amikor 5 percnyire voltam a ház hátsó ajtajától, a lény olyat vonyított, hogy a testemben éreztem a hang erejét.
Na ekkor kezdtem el rohanni! Amint elindultam, a lények üldöztek. Amíg én 5-öt léptem, ők 1-et. Ilyen gyors a kutyaember! Halottam ahogy körülöttem törnek a fák ágai, éreztem ahogy utánam rohannak. Épp elértem a házat, becsaptam az ajtót, amit lehetett lakatoltam, zártam. Bekapcsoltam a lámpám és az erdő felé irányítottam. 3 szempár figyelt, élénk sárga írisszel és nagy sötét pupillával. Úgy éreztem akkor, ezek olvasni tudnak a gondolataimban, persze nem tudom.
A lényeg hogy élek, de azóta is sokszor hallottam őket. Nem sétálok éjjel az erdőben azóta.
Forrás: https://dogmanencounters.com/scioto-county-oh-encounter/
Megjegyzések
Megjegyzés küldése